Gyermekiskolai látogatás Gyömrőn

2017.05.06.

IMG 4999 LR 1200x800

A gyömrői gyülekezet meghívására gyermekiskolánk különleges Gyermekszombati alkalmon vett részt. Összesen 21 gyermek és szülei jött el az újbudai gyülekezet képviseletében és feleennyi gyerek volt a helyi gyülekezetből.

 

Az egész nap a kicsikről szólt – nekik volt külön Istentisztelet a nagyteremben, bábozás, rengeteg ének és gyermekszolgálat. Ezalatt a felnőttek az alagsorban gyűltek össze. A nap fő témája a szeretet és megbocsátás volt. A gyömrői testvérek pazar ebéddel vendégeltek meg minket, majd délután a természetben játszottak a gyerekek, mialatt a felnőttek is feltöltődtek. Az egész nap folyamán végig éreztük Isten jelenlétét. Engedjétek meg, hogy egy tapasztalatot osszak meg veletek: mindenképp az volt a tervünk, hogy délutánra a gyerekekkel a szabadban lehessünk. Többen buzgón imádkoztunk azért a hét folyamán, hogy az időjárás ezt lehetővé tegye, ne essen az eső. Szombat reggelre verőfényes napsütésre ébredtünk, délelőtt a gyülekezet kertjében is beszélgethettünk, délután 14 és 16 óra között a kicsik még a helyi tónál is tudtak játszani. Miután elbúcsúztunk egymástól 17 órakor óriási zápor zúdult le pontosan azon a helyen, ahol nem sokkal előtte mi még boldogan szívtunk magunkba a finom napsugarakat! Isten vigyázott ránk és megadta szívünk kéréseit ezen a szombaton is. A nap végén a gyerekek mosolyogva kérték, hogy még sok-sok ilyen szombatot legyen az imaházakban – sőt volt három nevelőszülőknél élő kislány, akik búcsúzáskor csillogó szemmel mesélték el, hogy ez volt életük legszebb napja. Isten iránti hálával mondhatjuk el minden résztvevő nevében, hogy ez a szombatnap várakozásainknál is áldásosabban alakult.


„Úgy dicsőíthetjük és tisztelhetjük Istent, ha tökéletesen engedelmeskedünk szent törvényének, és életünkben az iránta tanúsított hódolat, szeretet, vidámság és hála nyilatkozik meg..”

Ellen G. White

újBudai gyülekezet