Get Adobe Flash player

Tanévzáró ünnepély
2012. június 9.


Idén június 9.-én tartottuk a már-már hagyományosnak számító ünnepélyes évzáró istentiszteletünket.

Ahogy az elmúlt pár évben, most is a gyermekiskola és a fiatalok szolgálataiból állt össze egy közel 25 perces műsor, melynek keretein belül számos verset, zeneszámot, énekszolgálatot hallgathatott meg a gyülekezet. Az óvodásoktól kezdve egészen az ifjúsági csoportig minden korosztályból volt néhány képviselő, aki örömmel szolgált az Úrnak. Természetesen az énekkar szolgálata sem maradt ki a sorból.

A műsor után minden gyermek kicsitől a nagyig egy-egy szál virággal köszönte meg Kovács Zsuzsának, a gyermektanítók vezetőjének az egész éves munkáját és a végtelen hosszú türelmét. De a gyerekek sem maradtak üres kézzel: szolgálataik, egész éves munkájuk jutalmául könyvet, színezőt kaptak. Végül a tanítók is kaptak egy kis ajándékot, hiszen mindenki együttes munkájának volt köszönhető, hogy a gyerekek ilyen szépen szolgáltak ezen a délelőttön.

A műsor befejeztével Zarkáné Teremy Krisztina prédikációja emelte az ünnepi hangulatot. Ezúton is szeretnénk megköszönni minden tanítónak, szülőnek és gyermeknek az együttműködést, kellemes vakációt kívánunk mindenkinek, ám senki se felejtse el: ősszel folytatjuk a tanulást! :-)

 

 
2017. május 28. Vasárnap
Napnyugta: 20:29
Reggeli dicséret
  • Zsolt 69:7
    "Ne szégyenkezzenek miattam, akik benned reménykednek, Uram, Seregeknek URa! Ne érje gyalázat miattam azokat, akik hozzád folyamodnak, Izráel Istene!"
ujbuda_100_eves_logo_zold_kicsi
Gyermekeitekkel szoktátok hallgatni a gyermektörténeteket?
 
Jelenleg 43 vendég olvas minket.
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter