Kardiológiai látogatás
- Jézus a te gyógyítód -

2019.04.06.

20190316 113943 800x600

 

Több éve már hogy a Gyermek Iskolánk egyik kiemelkedő missziós programjáról az Országos Gyermek Kardiológiai Osztályon való látogatásainkról olvashattatok már beszámolókat.

A mostani látogatásunk különlegessége a zenei-prózai szolgálaton kívül az ajándékaink egyike a „SZÍV” üzenete melyet kézben fogva „kabalaként” Jézus bátorításaként, hogy mindig kéznél legyen gyermeknek, szülőnek bíztatásként, jó hírként üzenve: ”JÉZUS A TE GYÓGYÍTÓD”

Az egyik nagypapa az éneklés közben, csendben meghatottan csak annyit mondott, miközben a szomorú, beteg kis unokát simogatta: „azt hittem ilyen csak a televízióban van…”
Minden pillanatban éreztük Isten jelenlétét, kértük, adja meg, hogy áldás és öröm lehessünk a szükségben.
Pár nap múlva az osztály vezetője felhívott, elmondta, hogy mikor reggel bement a kórtermekbe az asztalon, kézben látta a szíveket. A maradék hat kicsi szív ami maradt, az a napi kórházi felvételes gyermekek kezébe adták, bíztatásként. /micsoda gondviselés nem több nem kevesebb pont hat!/. Mert hát mit is kaphatna egy gyógyulni vágyó beteg szív a kardiológián? Isten bátorító, megtapasztalható üzenetét!
A misszió folytatódik, a szíveket vinni fogjuk!!
Hálásak vagyunk az Isteni gondviselésért, köszönet a tanítók, gyülekezetünk hűséges segítségéért!

Mind boldog az, a ki féli az Urat; a ki az ő utaiban jár!

Zsoltárok 128:1

/Kovács Zsuzsa/

A HIT evezőlapátjai

evezősok

„Isten akaratának cselekvése létfontosságú, ha jobban megakarjuk ismerni Őt. Ne hitessen el bennünket ez az oly gyakran ismételt kijelentés: "Csak hinned kell, ennyi az egész!" A hit és a cselekedetek két evező, amelyeket egyenlőképpen kell használnunk, ha előre akarunk haladni a hitetlenség áramában. A keresztény a gondolkodás és a gyakorlat embere. Hite erősen Krisztusban gyökerezik. Lelki életét hite és jó cselekedetei által tartja meg erősen és egészségesen… Az Úr mindenkit kér, aki azt hiszi magáról, tudja, mi a hit, hogy bizonyosodjon meg róla: vajon nem csak egy evezőt húz-e, s ezért kis hajója szemernyit sem halad előre, mert csak körbe-körbe forog. A hit értelmes cselekedetek nélkül halott. Az Isten gyógyító erejébe vetett hit nem fog megmenteni bennünket, ha ez nem párosul jó cselekedetekkel.”

(Thoughts on faith from Ellen G. White, 35., 39. o.)

Jézus kitárt karja

Jézus kitárt karja

"Jézus kitárja feléd karjait; odajössz-e hozzá? Jézus felkínálja neked az örök élet ajándékát; elfogadod-e? A hit és a cselekedetek összetartoznak, mindkettő halott a másik nélkül. A cselekedetek nem mentenek meg, azok csak a hit gyümölcsei, és az élő hit cselekedetekben nyilvánul meg. Krisztus szélesre tárja karját, hogy elfogadjon téged. Beleteszed-e kezed a drága Megváltóéba, mondván: vezess, mert követni foglak téged, Üdvözítőm? Nem szabad közömbösnek lenned az üdvösség feltételeit illetően, melyek: a hit és az engedelmesség. Az emberinek együtt kell működni az istenivel. Szentség nélkül senki sem láthatja meg az Urat, ám Jézus kész elfogadni téged most, s ha elhiszed, hogy Ő a te Megváltód, és meghalt, hogy megváltson téged, akkor ráébredsz arra, hogy Ő a legdrágább barátod."

(Manuscript Releases, 6. kötet, 19. oldal)