Húsvéti megemlékezés
2013.03.30.

Húsvét 2013

Gyülekezetünkben március 30.-án tartottuk húsvéti ünnepélyünket. Délelőtt egy zenekari számot és egy kórusszolgálatot hallgathatott meg az újbudai gyülekezet és Zarka Péter lelkész hirdette Isten igéjét.

Azoknak, akik este is visszalátogattak, egy meghitt, emelkedett hangulatú estében lehetett részük, ahol a kórusművek mellett a gyülekezet zenekara és ifjúsági kórusa is közreműködött, valamint gyönyörű versek, egyéni és csoportos zenei szolgálatok is elhangzottak.

 

A HIT evezőlapátjai

evezősok

„Isten akaratának cselekvése létfontosságú, ha jobban megakarjuk ismerni Őt. Ne hitessen el bennünket ez az oly gyakran ismételt kijelentés: "Csak hinned kell, ennyi az egész!" A hit és a cselekedetek két evező, amelyeket egyenlőképpen kell használnunk, ha előre akarunk haladni a hitetlenség áramában. A keresztény a gondolkodás és a gyakorlat embere. Hite erősen Krisztusban gyökerezik. Lelki életét hite és jó cselekedetei által tartja meg erősen és egészségesen… Az Úr mindenkit kér, aki azt hiszi magáról, tudja, mi a hit, hogy bizonyosodjon meg róla: vajon nem csak egy evezőt húz-e, s ezért kis hajója szemernyit sem halad előre, mert csak körbe-körbe forog. A hit értelmes cselekedetek nélkül halott. Az Isten gyógyító erejébe vetett hit nem fog megmenteni bennünket, ha ez nem párosul jó cselekedetekkel.”

(Thoughts on faith from Ellen G. White, 35., 39. o.)

Jézus kitárt karja

Jézus kitárt karja

"Jézus kitárja feléd karjait; odajössz-e hozzá? Jézus felkínálja neked az örök élet ajándékát; elfogadod-e? A hit és a cselekedetek összetartoznak, mindkettő halott a másik nélkül. A cselekedetek nem mentenek meg, azok csak a hit gyümölcsei, és az élő hit cselekedetekben nyilvánul meg. Krisztus szélesre tárja karját, hogy elfogadjon téged. Beleteszed-e kezed a drága Megváltóéba, mondván: vezess, mert követni foglak téged, Üdvözítőm? Nem szabad közömbösnek lenned az üdvösség feltételeit illetően, melyek: a hit és az engedelmesség. Az emberinek együtt kell működni az istenivel. Szentség nélkül senki sem láthatja meg az Urat, ám Jézus kész elfogadni téged most, s ha elhiszed, hogy Ő a te Megváltód, és meghalt, hogy megváltson téged, akkor ráébredsz arra, hogy Ő a legdrágább barátod."

(Manuscript Releases, 6. kötet, 19. oldal)