Mena János keresztsége
2009.07.25.

Mena János keresztsége

2009. július 25-én Szegeden a Missziókonferencia befejező napján keresztelkedett meg ifjúságunk egyik oszlopos tagja, Mena János.

Számomra különösen nagyszerű élmény volt együtt örülni, hálát adni Istennek e csodálatos döntésért.
Végigjátszódtak bennem az elmúlt évek, az első találkozásunk a Gyermekiskolában, amikor még szinte alig tudott magyarul beszélni, de már akkor szemeiben az őszinte kedvesség, hûség sugárzott. S mindig lehetett és lehet számitani rá. A döbröntei gyermektáborokba való együtt utazásaink-részvétel erősitették Istennel és egymással való kapcsolatunkat.
Szüleire is mindig számithattunk a szolgálatokat megelőző próbák részvételén.
Ha szeretnénk gyermekeinket ifjú korukban is ott látni a közösségben, nagyon fontos a szülői közremûködés, ezt ne feledjük el.
Hiszem és tudom, az Úr mindig vezetni fog az Ő útján! Légy továbbra is hûséges követője, számitunk további szolgálataidra. Köszönjük a Játszóház és gyülekezeti honlap szerkesztését is.


Isten áldjon szerető szüleiddel egyetemben!

 

 „Seregeknek Ura! Boldog ember az, aki bizik Benned.”

Zsoltár 84:13

Kovács Zsuzsanna

 

A HIT evezőlapátjai

evezősok

„Isten akaratának cselekvése létfontosságú, ha jobban megakarjuk ismerni Őt. Ne hitessen el bennünket ez az oly gyakran ismételt kijelentés: "Csak hinned kell, ennyi az egész!" A hit és a cselekedetek két evező, amelyeket egyenlőképpen kell használnunk, ha előre akarunk haladni a hitetlenség áramában. A keresztény a gondolkodás és a gyakorlat embere. Hite erősen Krisztusban gyökerezik. Lelki életét hite és jó cselekedetei által tartja meg erősen és egészségesen… Az Úr mindenkit kér, aki azt hiszi magáról, tudja, mi a hit, hogy bizonyosodjon meg róla: vajon nem csak egy evezőt húz-e, s ezért kis hajója szemernyit sem halad előre, mert csak körbe-körbe forog. A hit értelmes cselekedetek nélkül halott. Az Isten gyógyító erejébe vetett hit nem fog megmenteni bennünket, ha ez nem párosul jó cselekedetekkel.”

(Thoughts on faith from Ellen G. White, 35., 39. o.)

Jézus kitárt karja

Jézus kitárt karja

"Jézus kitárja feléd karjait; odajössz-e hozzá? Jézus felkínálja neked az örök élet ajándékát; elfogadod-e? A hit és a cselekedetek összetartoznak, mindkettő halott a másik nélkül. A cselekedetek nem mentenek meg, azok csak a hit gyümölcsei, és az élő hit cselekedetekben nyilvánul meg. Krisztus szélesre tárja karját, hogy elfogadjon téged. Beleteszed-e kezed a drága Megváltóéba, mondván: vezess, mert követni foglak téged, Üdvözítőm? Nem szabad közömbösnek lenned az üdvösség feltételeit illetően, melyek: a hit és az engedelmesség. Az emberinek együtt kell működni az istenivel. Szentség nélkül senki sem láthatja meg az Urat, ám Jézus kész elfogadni téged most, s ha elhiszed, hogy Ő a te Megváltód, és meghalt, hogy megváltson téged, akkor ráébredsz arra, hogy Ő a legdrágább barátod."

(Manuscript Releases, 6. kötet, 19. oldal)