Érsekújvári gyülekezet látogatása 
2015.05.30.

Érsekújvári gyülekezet látogatása Újbudán

Az elmúlt év decemberében jártunk Testvéreinknél. Szeretettel hívtuk, vártuk őket.

Szent Margit Gimnázium Dísztermében gyűltünk össze a délelőtti Isten tiszteletre, benépesítettük a termet. A gyermekiskolát a kertben tartottuk, énekekkel egybe kötve.

 

Varga Ferdinánd az Érsekújvári körzet lelkésze szólt az igéből. Az Úr Jézus második eljöveteléről vezetett a biblián keresztül mindnyájunkat. Amiről beszélünk, arról álmodunk, aki hisz ebben az álmodozik felőle. Aki lát, tudja hol áll most a történelem. Most még nincs veszély, de az utolsó napokban lesz. Fel kell készülni erre s ezt csak Istennel való szoros kapcsolatunk a Biblia tanulmányozása adhatja meg. Ő küzd most is értünk, meg akar menteni. Nem késik, csak próbál!

"Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből: és feltámadnak először a kik meghaltak volt a Krisztusban; Azután mi, a kik élünk, a kik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképen mindenkor az Úrral leszünk. Annakokáért vígasztaljátok egymást e beszédekkel."

1 Thessalonika 4:16-18

Vendég testvéreink szolgálatai gazdagították programunkat.

A délutánt gyülekezetünkben töltöttük, szeretetvendégségben ige tanulmányozással.

Este még városnézésre is jutott idő. Testvéri kapcsolatok ápolása megismerésében lehetett részünk.

Köszönjük gyülekezetünk testvéreinek a sok-sok finomság elkészítését!

Kovács Zsuzsa
/Szüret utcai Gyülekezet/

A HIT evezőlapátjai

evezősok

„Isten akaratának cselekvése létfontosságú, ha jobban megakarjuk ismerni Őt. Ne hitessen el bennünket ez az oly gyakran ismételt kijelentés: "Csak hinned kell, ennyi az egész!" A hit és a cselekedetek két evező, amelyeket egyenlőképpen kell használnunk, ha előre akarunk haladni a hitetlenség áramában. A keresztény a gondolkodás és a gyakorlat embere. Hite erősen Krisztusban gyökerezik. Lelki életét hite és jó cselekedetei által tartja meg erősen és egészségesen… Az Úr mindenkit kér, aki azt hiszi magáról, tudja, mi a hit, hogy bizonyosodjon meg róla: vajon nem csak egy evezőt húz-e, s ezért kis hajója szemernyit sem halad előre, mert csak körbe-körbe forog. A hit értelmes cselekedetek nélkül halott. Az Isten gyógyító erejébe vetett hit nem fog megmenteni bennünket, ha ez nem párosul jó cselekedetekkel.”

(Thoughts on faith from Ellen G. White, 35., 39. o.)

Jézus kitárt karja

Jézus kitárt karja

"Jézus kitárja feléd karjait; odajössz-e hozzá? Jézus felkínálja neked az örök élet ajándékát; elfogadod-e? A hit és a cselekedetek összetartoznak, mindkettő halott a másik nélkül. A cselekedetek nem mentenek meg, azok csak a hit gyümölcsei, és az élő hit cselekedetekben nyilvánul meg. Krisztus szélesre tárja karját, hogy elfogadjon téged. Beleteszed-e kezed a drága Megváltóéba, mondván: vezess, mert követni foglak téged, Üdvözítőm? Nem szabad közömbösnek lenned az üdvösség feltételeit illetően, melyek: a hit és az engedelmesség. Az emberinek együtt kell működni az istenivel. Szentség nélkül senki sem láthatja meg az Urat, ám Jézus kész elfogadni téged most, s ha elhiszed, hogy Ő a te Megváltód, és meghalt, hogy megváltson téged, akkor ráébredsz arra, hogy Ő a legdrágább barátod."

(Manuscript Releases, 6. kötet, 19. oldal)