Tanévnyitó ünnepély
2015.09.05

Tanévnyitó 2015

„Bizony mondom néktek: A ki nem úgy fogadja az Isten országát, mint gyermek, semmiképpen nem megy be abba.”

Lukács evangéliuma 18:17

 

Már hagyománnyá nőtt évnyitói Istentiszteletünk, pontosabban 10 éve, hogy köszöntjük elsős diákjainkat legyen általános-, közép-, felső tagozatban kezdő gyermek. Gyülekezetünk lelkésze imádkozik együttesen közösségünkkel és kéri Isten áldását, vezetését minden gyermekre és családra. Megható látni, ahogy növekednek gyermekeink testben és tapasztalni hitben való növekedésüket.

Igéből Simon Zsolt lelkészünk szólt:

”Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által.”

Róma 10:17

Hit=Támasz, a hit pillérje, amire mindent rátehetsz! Teljes erőmmel rátámaszkodom valakire, aki tartja az életemet! Nem érzékelés, független a hangulattól, ha nem érzed Ő, akkor is szeret. Biztos Valaki, aki tartja életedet!

Gyermekeink szolgálata színesítette programunkat.

Gyülekezeti közösségünkbe újabb családot is köszönthettünk

Szabó Attilát és családját, Katit, Dávidot és Milánt. Isten hozott Titeket!

Köszönjük tanítóink szolgálatát, szülőknek hogy számíthatunk rájuk. Isten áldása ereje kísérje az elkövetkezendő tanévünket!       

/Kovács Zsuzsanna/

A HIT evezőlapátjai

evezősok

„Isten akaratának cselekvése létfontosságú, ha jobban megakarjuk ismerni Őt. Ne hitessen el bennünket ez az oly gyakran ismételt kijelentés: "Csak hinned kell, ennyi az egész!" A hit és a cselekedetek két evező, amelyeket egyenlőképpen kell használnunk, ha előre akarunk haladni a hitetlenség áramában. A keresztény a gondolkodás és a gyakorlat embere. Hite erősen Krisztusban gyökerezik. Lelki életét hite és jó cselekedetei által tartja meg erősen és egészségesen… Az Úr mindenkit kér, aki azt hiszi magáról, tudja, mi a hit, hogy bizonyosodjon meg róla: vajon nem csak egy evezőt húz-e, s ezért kis hajója szemernyit sem halad előre, mert csak körbe-körbe forog. A hit értelmes cselekedetek nélkül halott. Az Isten gyógyító erejébe vetett hit nem fog megmenteni bennünket, ha ez nem párosul jó cselekedetekkel.”

(Thoughts on faith from Ellen G. White, 35., 39. o.)

Jézus kitárt karja

Jézus kitárt karja

"Jézus kitárja feléd karjait; odajössz-e hozzá? Jézus felkínálja neked az örök élet ajándékát; elfogadod-e? A hit és a cselekedetek összetartoznak, mindkettő halott a másik nélkül. A cselekedetek nem mentenek meg, azok csak a hit gyümölcsei, és az élő hit cselekedetekben nyilvánul meg. Krisztus szélesre tárja karját, hogy elfogadjon téged. Beleteszed-e kezed a drága Megváltóéba, mondván: vezess, mert követni foglak téged, Üdvözítőm? Nem szabad közömbösnek lenned az üdvösség feltételeit illetően, melyek: a hit és az engedelmesség. Az emberinek együtt kell működni az istenivel. Szentség nélkül senki sem láthatja meg az Urat, ám Jézus kész elfogadni téged most, s ha elhiszed, hogy Ő a te Megváltód, és meghalt, hogy megváltson téged, akkor ráébredsz arra, hogy Ő a legdrágább barátod."

(Manuscript Releases, 6. kötet, 19. oldal)