Összefoglaló gondolatok a
Budai Gyülekezet 100 éves jubileumi megemlékezéséről
2012.10.20.
100 év nagy idő egy gyülekezet életében. Nem kevesebb, mint 5200 szombatot jelent, ami során hétről hétre összegyűltek testvérek egyetlen közös cél által vezérelve: Istent helyezni életükben minden másnál előrébb.
1912-ben, Budán az Alagút utca 1 szám alatt, csupán néhány testvért számláló, kis csoporttal indult, és 2012. október 20-án több mint 100 taggal ünnepelhetett a Budai Gyülekezet. Isten hatalmas kegyelme által nem csupán 100 évre tekinthetett vissza, hanem egy gyönyörűen felújított imaházra is kérhette az Ő áldását.
Az igazán különleges alkalmat egyházunk vezetése mellett, a kerületben tevékenykedő más vallási felekezetek vezetői, valamint világi vendégek is megtisztelték jelenlétükkel. Köztük volt a kerületi Önkormányzat jelenlegi, valamint egykori vallási összekötője és Molnár Gyula volt polgármester is, aki nagy szeretettel támogatta az imaház építését és felújítását.
Az ünnepélyes megemlékezés Zarka Péter, a gyülekezet jelenlegi lelkészének köszöntő szavaival vette kezdetét.
Ezt dr. Szigeti Jenő, az elmúlt évek fontosabb eseményeiről szóló néhány perces beszámolója követette. Ennek egy részét már csak történelemkönyvekből ismerhetjük, de komolyabb részét több idős testvérünk is átélhette. Szívünkre helyezte azon gondolatot, hogy a múltra nemcsak mint magunk mögött hagyott események egyre halványuló folyamára, de egyben a talpunk alatt álló, állandóan épülő stabil alapzatra kell tekintenünk. Egy alap pedig akkor igazán erős, ha arra építeni lehet a jövőt.
A kerület jelenlegi polgármestere személyesen ugyan nem tudott részt venni az ünnepélyen, de levelét felolvasta Simon Péterné. Baráti hangvétellel köszöntötte gyülekezetünket, és egyben háláját fejezte ki jelenlétünkért és a kerületnek nyújtott rendszeres segítségünkért.
A köszöntések sorát Fábián Sándor baptista lelkipásztor folytatta, aki annak a templomnak a lelkésze, ahol az imaházunk felújítása alatt rendszeresen szombatot ünnepelhettünk és jelenleg is itt tartjuk a keresztségi istentiszteleteinket. Ő a 89. Zsoltárt idézte, melynek során Istenhez való hűségünkre helyezte a hangsúlyt, megemlítve, hogy „... nem tartja valószínűnek, hogy ezen a földön még lesz újabb 100 éves jubileumunk...”, aminek tudata örömmel kell, hogy eltöltsön mindenkit, hiszen legközelebb már az Újföldön láthatjuk egymást. A lelkész úr azt kívánta, hogy mindannyian lássuk meg ott Jézus Krisztust.
Hollai Antal a kerület katolikus papja, aki történetesen katonatársa volt Zarka Péternek a közösen átélt hitük emlékét idézte fel. Üzenetének központi gondolata azt tanította, hogy a hitben megállni nem, csak kiteljesedni lehet.
Az igeszolgálatot Ócsai Tamás uniónk elnöke tartotta. Ézsaiás próféta könyve 43. fejezetének verseit választotta alapgondolatul. Az ember sok mindenre tud visszaemlékezni, olykor az élete során Istennel szerzett tapasztalataira, de sajnos gyakrabban olyan képekre, amikor mások okoztak különböző sérelmeket. Mennyire jó tudni, hogy Istennél a megbánt bűneink a tengerbe vesznek és Ő nem hántorgatja fel azokat nekünk. Prédikációjában kitért arra is, hogy egy gyülekezet csak nehézségek árán tudja a múlt emlékeit összegyűjteni, mert elődeink nem feltétlenül gondolták, hogy 100 évet tudunk majd egykor ünnepelni. Isten mégis megengedte, amiért különös hálával tartozunk neki.
Végezetül az új imaházat dr. Ősz - Farkas Ernő áldotta meg. Elmondta, hogy minden 100 évesnek jár a köszöntés. Ugyanakkor ritkán fordul elő, hogy egy ilyen korú intézmény, megújuljon, megfiatalodjon, kibővüljön és növekedésnek induljon – ennek jelképe a Budai Gyülekezet. Áldáskérő közös imára a szószék elé hívta a jelenlévő, egykor lelkészi szolgálatot végző prédikátorokat: Egerváriné Kökényes Zsuzsanna Farkas Dániel, Major Zoltán, dr. Szilvási József és felesége Zsuzsanna, Horváth Péter.
Az ünnepély fényét emelték a gyülekezet zenei és prózai szolgálatai is.
Csodálatos élmény volt megtapasztalni és érezni, hogy a különleges alkalomra való készülődés során mekkora egység munkálkodott a testvérek között. Szinte senki nem volt, aki a maga képességeihez mérten nem tett hozzá valamit a nagy egészhez, annak érdekében, hogy minden tökéletesen sikerülhessen. Voltak, akik az erre az alkalomra készült emlékfüzet összeállításán dolgoztak, mások a szeretetvendégségben vették ki részüket, és minden tag imádkozott azért, hogy Isten jelenléte szentelje meg ezt a délelőttöt. Az összefogás, és a közösség ereje mutatkozott meg ezen a szombaton, melynek áldását szívünkben vihetjük tovább az elkövetkező években.