Látogatás a Gyermek Kardiológián
2014.12.19.

 

Örömmel és hálával tekintünk vissza az elmúlt év missziós alkalmaira gyülekezetünkben.

Egy kiemelkedő alkalmat szeretnénk megosztani Veletek.

 

2014 December 19-én ellátogattunk az Országos Gyermek Kardiológiai Intézménybe.

 

Karácsony előtti napok, amikor nekünk, akik hála az Úrnak egészségesek vagyunk olyan természetes, hogy készülünk az ünnepre, együtt vagyunk szeretteinkkel, de ezt nem minden család élheti ebben a formában meg. Szülői kezdeményezésre a gyermek szombatiskolában gyűjtöttünk a gyerekekkel ajándékokat. Kérdés hová kinek vigyük el, kinek szerezünk örömet?

Az Úr megadta a választ s az Ő indítatására megkerestük a kórházat ahol nyitott lélekkel és örömmel fogadtak. Történetet mesélt egyik tanítónk és énekeltünk. A nővérek nyitottak kedvesek voltak, sőt amire nem is számítottunk még egy másik osztályra is kérték menjünk, vigyünk örömet, ajándékot.

Szeretettel fogadták a bibliai színezőket és kis könyveket is. Látni a szülők és gyermekek örömét abban a helyzetben mikor ilyen nehézségek veszik Őket körül, különleges ajándék volt nekünk is.

Bátorítani szeretnék minden tanítótársamat, hogy keressetek fel Ti is gyermekkórházi osztályokat. Vigyetek örömöt törődést a szükségben levőknek. A többit bízzuk az Úrra!

S mivel kardiológián jártunk:

"Minden féltett dolognál jobban Őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet"

Péld.4.23.

Kovács Zsuzsanna
Szüret utcai gyülekezet