Tanévnyitó ünnepély
2013.09.07.

Tanévnyitó 2013

Idén szeptember 7.-én tartottuk gyülekezetünkben a már-már hagyománynak számító tanévnyitó istentiszteletet. A gyerekek közül sokan verssel szolgáltak, de volt, aki zongorázott vagy éppen fuvolázott, énekelt. Az ünnepély része volt az új iskolát kezdők köszöntése, így dr. Gáspár Zsolt Pap Rebekáért és Gáspár Juditért imádkozott kérve Istent, hogy vezesse őket következő iskolás éveik alatt is.

 

Isten igéjét Rinkó Sándor nyitotta meg ezen a szombaton, aki arról beszélt, hogy gyermekeinktől megtanulhatjuk többek között az őszinteséget, a ragaszkodást és az engedelmességet. Az igehirdetés után minden kedves testvérünket és vendégünket szeretettel vártunk egy kis közös ebédre.

 

A HIT evezőlapátjai

evezősok

„Isten akaratának cselekvése létfontosságú, ha jobban megakarjuk ismerni Őt. Ne hitessen el bennünket ez az oly gyakran ismételt kijelentés: "Csak hinned kell, ennyi az egész!" A hit és a cselekedetek két evező, amelyeket egyenlőképpen kell használnunk, ha előre akarunk haladni a hitetlenség áramában. A keresztény a gondolkodás és a gyakorlat embere. Hite erősen Krisztusban gyökerezik. Lelki életét hite és jó cselekedetei által tartja meg erősen és egészségesen… Az Úr mindenkit kér, aki azt hiszi magáról, tudja, mi a hit, hogy bizonyosodjon meg róla: vajon nem csak egy evezőt húz-e, s ezért kis hajója szemernyit sem halad előre, mert csak körbe-körbe forog. A hit értelmes cselekedetek nélkül halott. Az Isten gyógyító erejébe vetett hit nem fog megmenteni bennünket, ha ez nem párosul jó cselekedetekkel.”

(Thoughts on faith from Ellen G. White, 35., 39. o.)

Jézus kitárt karja

Jézus kitárt karja

"Jézus kitárja feléd karjait; odajössz-e hozzá? Jézus felkínálja neked az örök élet ajándékát; elfogadod-e? A hit és a cselekedetek összetartoznak, mindkettő halott a másik nélkül. A cselekedetek nem mentenek meg, azok csak a hit gyümölcsei, és az élő hit cselekedetekben nyilvánul meg. Krisztus szélesre tárja karját, hogy elfogadjon téged. Beleteszed-e kezed a drága Megváltóéba, mondván: vezess, mert követni foglak téged, Üdvözítőm? Nem szabad közömbösnek lenned az üdvösség feltételeit illetően, melyek: a hit és az engedelmesség. Az emberinek együtt kell működni az istenivel. Szentség nélkül senki sem láthatja meg az Urat, ám Jézus kész elfogadni téged most, s ha elhiszed, hogy Ő a te Megváltód, és meghalt, hogy megváltson téged, akkor ráébredsz arra, hogy Ő a legdrágább barátod."

(Manuscript Releases, 6. kötet, 19. oldal)