Kedves Látogató!

 

Október 28-án Hitéleti Konferencia kerül megrendezésre a Budapest VIII, Golgota utca 3-as szám alatt. Gyülekezetünk tagjainak többsége ezen a rendezvényen fog részt venni. Tájékoztatásul közölnénk, hogy ettől függetlenül az újBudai  gyülekezetben is tartunk Istentiszteletet. Az igéből Papp Arthur fog szólni.

 

A mai rohanó, üzleties légkörű világban jól esik családias közösségben eltölteni néhány órát. Gyülekezetünkben minden szombaton délelőtt azzal a szándékkal kutatjuk a Bibliát, hogy megtaláljuk Jézus Krisztus nyugtató, megerősítő és reménységgel feltöltő üzenetét, ami erőt ad a következő hétre.

A 9.30-kor kezdődő bibliatanulmány sokunkban vet fel olyan kérdéseket, amelyeket jól esik megbeszélni, mert így választ kapunk mindennapi életünk izgalmas és fontos kérdéseire, egymás segítsége által.

A délelőtti istentisztelet 10.45-kor kezdődik. Ekkor az Ige tanulmányozása áll a fő helyen. A prédikátor a gyermekeknek is mond egy kis történetet, amit azután a külön foglalkozásokon a gyerektanítók folytatnak korcsoportonként. A felnőtt istentisztelet fontos részét képezi, hogy a tagok közül többen szolgálnak zenével, költeménnyel. A kórus szép énekét is hallgathatjuk.

Gyülekezetünkben mindenki megtalálja a baráti körét, akikkel együtt készülhet Jézus Krisztus eljövetelére, ami hitünk szerint már nem lesz soká.

Istentiszteleteinken mindenkit szívesen látunk! Az Úr gazdag áldását kívánom mindenkinek a közösségi és egyéni életben egyaránt!

Simon Zsolt
a gyülekezet lelkésze