Idősek napja
2015.11.14

Idősek napja 2015

Istennek hála gyülekezetünk sokaságának, ebből is az Időseinknek, akiket köszöntöttünk ezen a szombaton. Tudjuk, hogy az Ő példájuk, hitük, szolgálatuk, hűséges kitartó imádságaik nélkül kevesebbek vagyunk. Életük, tapasztalataik erősíthetik mindennapi életünket.

Érsekújvári gyülekezet látogatása 
2015.05.30.

Érsekújvári gyülekezet látogatása Újbudán

Az elmúlt év decemberében jártunk Testvéreinknél. Szeretettel hívtuk, vártuk őket.

Szent Margit Gimnázium Dísztermében gyűltünk össze a délelőtti Isten tiszteletre, benépesítettük a termet. A gyermekiskolát a kertben tartottuk, énekekkel egybe kötve.

Gyermek szombatiskolai beszámoló
2015.03.28. 

Gyderek-.szombatiskolai beszámoló

Ünnepélyes formában mutattuk be gyülekezetünknek, vendégeinknek, hogy miről is tanultunk szombatról szombatra a gyermek iskolában. Kicsik is nagyok is versek, jelenet formában, zenében énekben szolgáltak. Lelkesen, arcukról sugárzott a szeretet az odaadás Jézus iránt. A képek is visszatükrözik mindezt.

Tanévnyitó ünnepély
2015.09.05

Tanévnyitó 2015

„Bizony mondom néktek: A ki nem úgy fogadja az Isten országát, mint gyermek, semmiképpen nem megy be abba.”

Lukács evangéliuma 18:17

Anyák napi istentisztelet
2015.05.09.

Anyák napja 2015

„Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért."

János 10:11

Meszter Csilla keresztsége
2015.02.28. 

 Meszter Csilla keresztsége

Különleges örömben áldásban vettünk részt Meszter Csilla keresztségi alkalmán a Terézvárosi gyülekezetben. Csilla három éve jár a Szüret utcai gyülekezetbe kisfiával, Bendével.

Tanévzáró ünepély
2015.06.13

Tanévzáró 2015

Az Úr nevét, szeretetét, gondviselését versekben és énekben dicsőítve hallhatták Testvéreink.

„Szeretem a napfényt
Patak csobogását,
Kis méh zümmögését,
Madár dalolását,
Lágy szellőt, virágot,
Sok apró örömöt,
Minden szépet és jót
Istennek köszönök.”

Testvér gyülekezeti találkozó
Nemesvámos
2015.04.25.

Nemesvámoson látogatóban

Csodálatos szombat! Testileg, lelkileg az Úr Szent lelke által felüdülhettünk mindnyájan, akik jelen voltunk. Örömmel vártuk ezt a találkozót, készültünk szolgálatokkal, költemények, kórus, zenekari darabokkal. Sok minden változik, de a több évvel ezelőtt, 1992-ben aláírt testvér gyülekezeti levelünk presbiterei Dudás József és Zsuga József, nem akik szintén jelen voltak. Gyermekeink is jól érezték magukat a gyülekezet udvarán jót játszottak, sétáltak. Apró kirándulás is belefért a romokhoz.

Családi nap
2015.02.07.

Családi nap

Gyülekezetünkben egész napos programot állítottunk össze a család az emberi kapcsolatok a gyermekeinkkel eltöltött idő fontosságának kihangsúlyozása, baráti kapcsolatok elmélyítése, s mind ezekben a közösségünk formáló erejére tettük a hangsúlyt.